“A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez.”(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy sokat kell sétálni).
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
én jobb szeretem a még fás hegyeink. e nekem
VálaszTörléskopár. - de biztos szabadabban szárnyalhat a lélek föl az Úrho', ha nem köti semmi
pápista vicc:
VálaszTörlés- Papa, lakik valaki azon a csillagon?
- Természetesen. Nem látod, hogy ki van világítva?
az erdővel borította hegyeinket én is kedvelem, de az itteni viszonyokat tekintve, kimozdulva a egy bizi városból, sétára ideális hely még akár a "birka-legelő" is...
VálaszTörlésigaz, de jó az is, hogy ott a két "végtelen", az ég + a tenger, ha az embör birkaszarba lépne /- szari, ill bocs a hasonlatér':) én ezt a német alföldön tapasztalám, bár ott inkább csak marha tortába lép7ék
VálaszTörlés-nekem tetszik itt, a szigetországban!
VálaszTörlés