Részlet Móra Ferenc: Bujdosók című novellájából:
Megkoppantotta a gyertyát, elővett egy leveleskönyvet, és fölírta a lap szélére a dátumot: Rodostó, 12. marty. 1735. …
A lúdtoll meg-megvetette a lábát a szálkás papírban, és nagyon göröngyös betűket eresztett.
"Talán májusnak nevezhetném ezt a holnapot, olyan szép idők járnak. És az idő sokkal vidámabb az elmémnél, mert már egynéhány napoktól fogvást nem látom az urunkat ollyan állapotban, mint azelőtt. Mert ha igen titkollya is, de észre lehet venni, hogy vagyon valamely belső baja. Az ő természete szerént való mindenkori jó kedve most nem ollyan gyakorta való, és mintha erőszakkal volna..." ….
A hold éppen akkor lépett ki a Marmara-tengerből, és rápiroslott a fejedelem fáradtan lecsüggesztett fehér fejére. Vele szemben Sibrik ült, a kopasz udvarmester, tőle jobbra, balra Csáky gróf és Máriássy, a két generális, az asztal végén Jávorka, a főlovászmester. A többiek mind elbujdoskáltak tizenöt esztendő alatt, ki a temető fekete ciprusai alá, ki a görög templom kriptájába. (Ugyan volt olyan is, aki hazaportázott, császárhűségre hódolt, de az van legmélyebbre temetve. Olyan mélyre, hogy sose lesz arkangyal, aki onnan föltrombitálja.)
"Megférnénk egy szilvafa árnyékában, akik megmaradtunk" - gondolta egy kis sírhatnéksággal a deák, s ahogy megállt a tornác törött márványlépcsőjén az árnyékban, megképzett előtte az első este, amit Rodostóban töltöttek: 24. apr. 1720….
…
Akkor megnyílt az ajtó, és megszólalt a fejedelem. A háborgó vizek fölött járó Üdvözítő arca süthetett úgy, mint akkor az övé.
- Én pedig azt mondom kegyelmeteknek, hogy ki fogjuk itten bírni holdunk fogytáig, mert ott kell kenyerünket megennünk, a holott azt a felséges Isten számunkra elvetette. És ne bántsuk ezt a földet, mert hazánk már ez minekünk hazánk helyett, aki kivetett bennünket magából.
Mindenki lehorgasztotta a fejét, és a deák is lenyelte, amit mondani akart. Csak lopva merte beleírni másnap a leveleskönyvbe:
"Bizony isten úgy szeretem Rodostót, hogy soha nem felejthetem Zágont..."
- Felszél fúj - húzta össze magán Sibrik a kaftánt -, esőt indít…
A fejedelem, aki eddig hallgatagon merengett el az egymás után kigyulladó égi tüzekben, nagyot sóhajtott.
A bujdosók szeme csodálkozva villant össze. Tizenöt esztendő óta először hallották sóhajtani Rákóczit. De nemcsak sóhajtott, meg is szólalt:
- Látjátok kelmetek, hogy elgyerekesedik vénségére az ember. Adnék az életemből tíz esztendőt, ha én még egyszer olyan kakukkszót hallhatnék, mint gyermekkoromban a munkácsi erdőben. Mert szebben szól otthon a kakukk, mint itt a fülemüle.
Ezzel a fejedelem meghajtotta a fejét, és bement az ágyasházába, a négy öreg pedig ott maradt nagy csöndességben. Csattoghattak már a rodostói fülemülék akármilyen bűbájosan a gránátalmabokrokon, nem hallotta azt egyikük se. Mindnyájuknak a kakukkszón járt az esze.
- Hiába no - mosolyodott el fanyarul Csáky -, én itt még sohase láttam kakukkot. Nem járatos madár az erre.
- Nem járatos, nem járatos - mérgeskedett Jávorka -, de ha a fejedelem azt kívánja?
- Ha másképp nem lehet, magam megyek haza érte a Bakonyba!...
- No, én csak annyit mondok - vont vállat a deák -, hogy én igenis kakukkot láttam a héten a kertben…….
De akárhogy ette az irigység az öreg udvari embert, alighanem a deáknak volt igaza, mert másnap reggel megszólalt a kakukk a bujdosók kertjében, hogy csak úgy rengett bele a magyarok utcája:
- Ku-kukk! Ku-kukk!
Szempillantás alatt talpon volt az egész udvar, s a fejedelem csak úgy reggeli patyolatban, boldogan hallgatta az áhított madarat….
Mikes éppen erre bújt ki a hálókamrájából. Álmosan dörzsölte a keze fejével a szemét, s akkorákat ásított, hogy majd elnyelte Sibriket, aki mérgesen nekiförmedt:
- Kend is akkor bújik elő, mikor már a kakukk se szól! Már éppen jelentést akartam tenni őnagyságának, hogy beleesett kend az éjszaka a kalamárisba.
Motyogott valamit a deák, hogy máskor majd frissebb lesz. De bizony mindig elaludta a kakukkszót, pedig egy álló hétig minden hajnalban megszólalt a kakukk a rodostói kertben.
Ölték is vele az urak eleget az álomszuszékot.
Különösen Sibrik nem maradhatott a deáktól. Tudta, hogy mindjárt elfelhősödik a szelíd képe, ha Zágont emlegetik, azért is azzal borsolt rá:
- No, Kelemen, kendnek is rossz hírét viszi ám a kakukk a zágoni lányokhoz. Nem szeretik ám azok az olyan legényt, aki nagyon alvós. A deák szügyébe vágta a fejét, és olyan bánatosan meredt maga elé, hogy a fejedelemnek megesett rajta a szíve. S másnap hajnalban, mikor megszólalt a kakukk, elhagyta az ágyát, és halkan megkocogtatta a deák ajtaját.
- Kelemen, fiam, gyere kakukkszót hallgatni. Most az egyszer aztán te csúfoljad majd ki a vén Sibriket.
De hogy a deák meg se moccant, a fejedelem rányitotta az ajtót.
- Hé, Kelemen! - döfött oda a botjával a medvebőrre.
A medvebőrön azonban nem feküdt senki. Amennyire a félhomályban látni lehetett, a deák nem is volt a szobában. A fejedelem mindig tisztaéletű ember volt, s mivel ő is hallott a szép vargánéról, rosszkedvűen csóválta meg a fejét.
- Juventus ventus.(Arra nem is gondolt, hogy a szeles "fiatal" már a negyvenötödik esztendejét gázolja.)
Lent a kertben azonban olyan szépen zengett a kakukkszó, hogy elfelejtette a bosszúságát. Azt se vette észre, ahogy a vállára vetett bottal haladt a hajnal pirosságában a puszpángbokrok közt, hogy saját árnyéka úgy követi a harmatos füvön, mint egy óriás kaszás.
A kakukk éppen ott hallgatott el, ahol a fejedelem megállt keresztet vetni, mert a kápolnában megcsendült a hajnali harang.
- No, most meglesem!
Széthajtotta a sűrű, gubancos tamaricskabozótot, és belesett a tisztásra.
A fűben ott hasalt a deák, könyökére dűlve, és míg piros arcán végigcsorogtak a könnyek, hangja túlzengette a kis harang szavát:
- Ku-kukk! Ku-kukk!
(forrás: http://hu.wikisource.org/wiki/Bujdos%C3%B3k)
{-én meg kakaskukorékolásra vágyam a sirályok reggeli vijjogó ébresztője helyett (már csak 2 nap, azt féllábon is kibírom)..}
Rodostó város Törökországban a Márvány-tenger partján. Itt élt száműzetésben II. Rákóczi Ferenc több bujdosótársával együtt. Rákóczi egykori ebédlőpalotájának mása Rodostói ház néven Kassán épült fel az 1940-es években és a berendezések egy részét a rodostói épületből szállították Kassára.
Mikes Kelemen (a fenti írásrészletben a deák) székely köznemesi család sarja. II. Rákóczi fejedelem mellett belső inas, majd udvari bejáró lett. A szabadságharc bukása után követte urát a száműzetésbe. Törökországba érkezésétől kezdve levél formában naplót vezetett (Törökországi levelek). A 20-as években a rodostói könyvtárban olvasott művek fordításába kezdett. A fejedelem halála után (1735) kérvényezte, hogy hazatérhessen, de kérelmét Mária Terézia elutasította. Pestisben halt meg.
A különlegessége, hogy éjszaka is énekel, a szerelem és a vágy jelképévé tette. Oscar Wilde a Csalogány és a Rózsa c. novellájának főhős-csalogánya dalát és vérét áldozza a szerelem oltárán, nem keresve "logikát", "célszerűséget" a szenvedélyben.
A fülemüle a rigófélék családjába tartozik. Vonuló madár, a telet Afrika trópusi tájain tölti. Az első hím fülemülék április derekán érkeznek hazánkba, és azonnal territórium-foglalásba kezdenek: énekükkel jelölik ki területük határát, és próbálják a zeneértő tojókat elcsábítani. Az éneklés április végén-május elején éri el csúcspontját, utána már a fiókák nevelése egyre inkább lefoglalja a hímeket. Szeptember végére az utolsó fülemüléink is elhagyják hazai költőhelyeiket Afrika felé. A fülemüle hazánkban védett faj, eszmei értéke 10.000 Ft.
a kakukk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése