Oktatás

A napokban nyilvánosságra került adatok szerint Nagy Britanniában több ezer tanár nem rendelkezik az állás betöltéséhez szükséges oklevéllel. Az ország egyes körzeteiben a tíz százalékot is eléri a megfelelő diploma nélkül oktatók aránya. London egyes belső kerületeiben is hiány van a képesített tanerőkből. Vannak olyan tanintézmények, ahol kénytelenek idősebb diákokat megbízni a kisebb gyerekek felügyeletével.

Miért alakult ez így? Sokan nem tartják eléggé vonzónak a tanári pályát, és más munkaterületen helyezkednek el. Egy másik ok, h a külföldről érkezett oktatók diplomáját nem ismerik el. Ezen viszont változtatni szeretnének a közeljövőben.

A Gyermek-, Iskola-, és Családügyi minisztérium hivatalos statisztikája szerint egyébként tizenhétezer-ötszázan tanítanak képesítés nélkül Nagy B.-ban. Tőlük csupán erkölcsi bizonyítványt kérnek a munkába álláskor. Egy nemrég végzett felmérés kimutatta, hogy a számítástechnika, a hittan, az üzleti ismeretek, a latin és a dráma azok a tantárgyak, amelyeket viszonylag sok oklevéllel nem rendelkező pedagógus oktat. A legképzettebbek – nem meglepő módon - a fizikát, a biológiát és a kémiát tanítják. Az is egyértelmű az adatok alapján, hogy minél szegényebb családból származik egy diák, annál több eséllyel oktatja képesítés nélküli pedagógus.

A Gyermek-, Iskola-és Családügyi Minisztérium a 2008-2009-es tanév elején kiadott irányelvei szerint egyébként az Európai Unió bármely tagállamában megszerzett pedagógus végzettséget el kell fogadni Angliában is. Ami viszont a világ más tájairól érkezett tanárokat illeti, ő esetükben az Általános Oktatási Tanács alaposabban vizsgálódik. Számukra megengedik, hogy négy évig is a katedrán álljanak Anglia iskoláiban, diplomájuk hivatalos elismerése nélkül.


- azt nem tudom, h így van-e, de azt tuti biztos, h én nem lennék itt tanár, pedig a gyerek az gyerek mindenhol, de ebben a társadalomban azt kell, h mondjam, h nagyon másképp nevelődnek.

+

-ha van valakinek kedve s türelme elolvashatja egy erdélyi tanárnő tapasztalatait Svédországban, stb a http://www.hunsor.se/dosszie/ebbolkimaradok.pdf

3 megjegyzés:

  1. Hát te Angliában vagy? És jól érzed magad ott?
    Amúgy meg - tapasztalataimból kiindulva - azt hiszem, nem szükséges pedagógusi végzettség ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen, tudjon bánni a diákokkal. A legfontosabbak az egyéni adottságok, a személyes képességek ilyen téren is, amiként a különféle művészeti ágakban.
    Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy tévedek.

    VálaszTörlés
  2. Igen. Nem.
    Részben igazad van. Az aki 4 évig v 5 évig járt főiskolára, egyetemre s ez-az ragadt rá elmehet bolti eladónak v kőművesnek...vagy hentesből boncmester(orvos), mert érti a módját? stb.

    VálaszTörlés
  3. az yankee módi elért hozzánk is. a nyugati civilizáció fokozatost barbarizálódik. akarcsak Róma 1kor. a bölcsek ott is rabszolgák vagy szolgatanítók vo'tak. ott is az erősek + ügyesek + a másokra csak a saját céljaik elérési érdekibe' tekintettel lévők uralkodtak. s Lukács János azt írja, hogy a történelm nem ösmétlőd'! lehet, hogy igaza van: kevesen követik Kriszt pl.ját.

    VálaszTörlés