Szerelem.?

A hirtelen támadt szerelemből a leglassabban gyógyulunk ki.
-és 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól Popper Pétertől:
1. ..Az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. ...Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.
2. ...sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.
3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. ...az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”
4. ...a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.
5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?
6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!
7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

6 megjegyzés:

  1. kraszívüje i pravgyívüje dumányija
    - sziep s igaz gondolatok
    az "igazi" +tanálásáho' a fölsoroltakon kívül +' nyitottnak (fölszabadultnak) is köll maradni s bízni benne - a többi szerencse dolga is, vagy az Úr kifürkészhetetlen végzési.
    1 lyány azt írá 1x: milljók vágynak társra.
    nekem +adatott az igazi - újra. 1foytába' hálás vagyok érte.
    Néköd es szívbül kívánom, h. +találjatok 1mást

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. nem köll föltétlen mártírnak lenni, kínozni magát az embörnek. soxor elég csak fölmérni a lehetőségeket, s utat engedni az eseményeknek.
    vannak ugyan, kik szándékost is vonzzák magukho' a bajt, lehetetlenséget, de ha erősek, józanok, esetleg képesek ebbül ki is lábalni. nagyon jól föltárja ez önpusztító játszmákat Eric Berne. én sok esetibe' magamra ösmerém. örülök, h. Te is erősnek érzed Magad.

    VálaszTörlés
  4. -én pontosan tudom, h mit kell leküzdjek, és éppen hol tartok,ismerem a bajom forrását is,
    csak még nem bírom magam teljesen függetleníteni tőle, miközben mindig más előtt a kapukat bezárom...ördögi kör? s ez felőrli a hasznosra fordítható energiáimat
    köszi

    VálaszTörlés
  5. Jung inkább egyensúlyra törekedne, semmint leküzdésre, inkább gazdagító együttlétre, semmint függetlenségre, nem kapuzárásra, hanem ajtó- s ablaknyitásra (általánosító kifejezéssel: nyílászáró szerkezet, s nyitó is? fujj de randa környülményes!)
    a létfontos dolgokra köll összpontosítni, nem elfojtni a démonokat, hanem megszelídítni, együttműködésre bírni üket, nem fojtó szmogot béengedni, hanem üdítő hegyi friss levegőt.
    ördögi kör? van isteni is? a lét s nemlét körfogása? mitől vitiosus a circulus?

    VálaszTörlés
  6. s az emberi kör: akik gátolnak és/vagy segítnek, akiket gátolunk és/vagy segítünk, mert semmi se egyértelmű, ahogy Kierkegaard szeretné, csak az, mit azzá teszünk, de ez már bizonyos erőszak. véges az emberi kör, de rossz lenne nagyon, ha vki szükségtelen' kimaradna

    VálaszTörlés