Tompa László

a Bucsin-tetőn

Tompa László-Magányos fenyő

Hogy görnyed, nyög, mint aki bűnt lakol,
Az őszcibálta bús bokor!
Az ágakról levert levelek
A szélben föl s le kerengenek.
Haraszt röpül, vén fűz nyikorog -
Minden csupa gyász, lom, pernye, homok.
A végét várja minden e zord vidéken -
Csak én nem!

Én, amíg minden omlik, összedűl,
Gyökereimmel e kopár fokon
- Magányos fenyő - megkapaszkodom,
S állok, daccal, társ nélkül, egyedül.

S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!
A gúnyos holdnak, mely nekem
halált s hasonlót emleget,

így szólok: "uram, láttam én
már karón varját eleget!
Görnyedtem én még máskor is,
némultan, hó és jég alatt De
törzsem, ágam akkor is,
a hó alatt is zöld maradt.

Kibírtam én már sok telet,
Míg jöttek jégtörő szelek,
S gallyaimon, mint húrokon,
Új fuvalmak zenéltek!
így múlnak, újulnak évek...
Én az időkkel bátran szembenézek!"
(1929)